Tehetség kontra plágium

Mindig is érdekelt a politika. Kezdetben – ifjúkorom hajnalán – a fiatalok hagyományos gyanakvásával és szkepticizmusával, majd - az összefüggések feltárásával és megértésével - egyre mélyebben, miután pedig már több éve politikával előbb mellék-, később főállásban foglalkozóként dolgozom, meghatározza egész életemet. Kiváltképpen kampányok idején pörögnek fel azok a politikai események, amelyek mindig számos izgalmat visznek a közigazgatástól gyakran már kiszámítható hétköznapokba.
Egy kampány mindig egy nagyon összetett, bonyolult, számos területet átfogó folyamat, rengeteg kihívással, töprengéssel, elemzéssel és persze a kommunikáció legkülönfélébb formáival, formális és informális eszközökkel, és persze a sokak által legfontosabbnak tartott politikai program-alkotással, ill. ezzel párhuzamosan az ellenfelek programjának – már ha van (!) – tanulmányozásával…
Hát, lássuk!
Nem tisztem és nem is célom, hogy az eddig ilyen-olyan részletességgel, így-úgy nyilvánosságra hozott választási – nevezzük – programtervezeteket minősítsem, de azért halkan megjegyzem, Magyarország sosem akkor nyújtotta teljesítményének legjavát a történelemben, mikor polgárait arról próbálták meggyőzni, hogy  „merjünk kicsik lenni” (sic!), sokkal inkább akkor, amikor azt üzenték számukra: „merjünk nagyot álmodni!” Egyúttal a „remény” sem adja vissza azon LEHETŐSÉGEK érzetét, amelyek sikeres kihasználásért mindent megtenni, mindenkinek, így minden valamit magára adó politikai erőnek is kutyakötelessége.
Sokkal nem jobb a helyzet szerintem akkor sem, ha a „meleg víz/spanyol viasz feltalálásának” vagy más képpel leírva a „nyitott kapuk döngetésének” eltéveszthetetlen érzete lengi körül egy polgármesteri székre pályázó kvázi-pártjelölt gondolatait választási program címén. Helyi politikát formálni persze relatív kevés területen lehet forradalmian új tartalommal és módszerekkel, még kevésbé formabontó alapelvek mentén – már csak jogszabályokból adódó kötelezettségek és lehetőségek korlátai között sem –, sokkal jellemzőbb az adott körülmények és feltételek figyelembevételével a meglévő alaphelyzet ilyen-olyan fokú javításának lehetősége, ill. ennek elszánt és határozott kilátásba helyezése.
Határozottan nem kívánatosnak – sőt károsnak – érzem azonban, ha egy programot és annak számos pontját a plagizálás, vagy nevezzük egyszerűen lenyúlás, esetleg lopás (?) kísértete hatja át – méghozzá egy - önkormányzati szinten kezdeményezett, számos személyes konzultáció során és számos szakértő, valamint politikai pártok képviselői véleménye alapján közösen kiérlelt - stratégiai  dokumentumra erősen hajazó (ha cinikus lennék, megint azt mondanám: lenyúlt (!), de köztudottan nem vagyok az!) gondolatok/programpontok kísértete. E dokumentum egyelőre – képviselőtestületi elfogadás híján – csupán véglegesített munkaanyag formájában létezik és a konzultációs testület tagjaihoz augusztus 12-én jutott el.
Hogy, hogy nem, de vonatkozó választási program(-tervezet)(megjelenési időpont a Facebook-on: augusztus 16. 13.20 óra) nem kevés pontja az ebben a stratégiában megfogalmazott különböző helyzetértékelési és beavatkozási ponttokkal nagyban, többször szó szerint is megegyező következtetésekre és megoldási javaslatokra jut. Olyan pontokra, gondolatokra, amelyek többek között pályázati szakértőtől, kisvállalkozási érdekképviselet vezetőjétől, szakképzési szakértőtől, - többször kritizált – nagyfoglalkoztató vezetőjétől, más politikai párt képviselőjétől és – talán nem szerénytelenség – összeállításostul, megfogalmazásostul (is) TŐLEM származik.
Lehetne persze ezt a szerencsés véletlenek sorsszerű találkozásának felfogni, de lehet-e véletlen pl. a kisvállalkozások sikertelen pályázati tevékenységének, annak okai feltárásának, ill. megoldásának, vagy a bázisreptér fejlesztésének ilyetén egyezése a stratégiában megfogalmazottakkal?
Lehetne a stratégiával történő tökéletes eszmei azonosulás mintapéldájának tekinteni, de létezik-e mondjuk pont a javító-szolgáltatóipar - Ipartestület által is legsúlyosabb következményekkel bíró - visszaesésével történő ilyen mértékű azonosulás a stratégiával összhangban?
Lehet tehát szerencsés véletlen, lehet sorsszerű és tökéletes azonosulás, lehet… Persze. A 77 magyar népmese vagy Benedek Elek tanulságos-mulatságos történeteiben. Ott lehet!
És nem is csak magam miatt bosszant – bár hosszú munkaóráim vannak e dokumentumban -, hanem a teljes gazdaság-fejlesztési testület miatt, akik tiszteletdíj és fizetség nélkül, szabadidejüket nem sajnálva, polgármesteri felkérésre, a város – és annak minden polgára! – sorsának javítása érdekében fejtették ki szorgalmas munkájukat. (Itt is szeretnék nekik ezért köszönetet mondani!)
Nem egyértelmű, hogy hogyan juthatott hozzá kívülálló ehhez a dokumentumhoz – a megfelelő csatorna persze könnyen modellezhető -, de remélem, a hírvivő tisztában van cselekedete súlyával, lévén a közreműködők hivatalos titoktartási nyilatkozatot is aláírtak.
Szóval, lehetünk bár elszántak és határozottak, ígérhetünk bár több milliárdnyi fejlesztést egyetlen jól sikerült mondattal, feltüntethetünk régóta napirenden lévő és részben megoldott problémákat újszerűnek és „halaszthatatlannak”, tehetünk bár hangzatos, „élhetőbb, szerethetőbb, barátságosabb, polgárbarátabb”, és „vidámabb” kijelentéseket a város jövőjével kapcsolatban, ha jogtalanul veszünk el valamit, nem vagyunk mások, csak tolvajok!
Mert „a város tényleg mindenkié”, és nem sajátíthatja ki annak közösen kialakított jövőjét – főleg nem saját önös politikai céljaira (!) – egyetlen lakosa sem!