A (munkahely) teremtés dilemmái

Sosem szerettem a „munkahelyteremtés” kifejezést.

Hívő katolikusként mindig is egy kicsit istenkáromlónak (blaszfémikusnak) éreztem: teremteni – azaz a semmiből valamit létrehozni – számomra eddig csupán egy valakinek sikerült, igaz Ő viszonylag rövid idő (6 nap) alatt, relatív nagy dolgokat – úgymint világ, növények, állatok, ember – tudott alkotni. (A hetedik napon Ő is megpihent!)

A kifejezés – sok más szakkifejezéssel együtt – valószínűsíthetően a nyugatinak mondott gazdasági-politikai kultúrák tudományos közgazdasági szakterületéből szivárgott át, jó magyar szokás szerint tükörfordítással magyarosítva. Germanista lévén pl. az „Arbeitsplätze schaffen” kifejezést szó szerint megfeleltethetném a magyar fordításnak, de azért azt is rögtön meg kell jegyeznem, hogy a „schaffen” szó jelentése egyúttal „alkotni” vagy „létre hozni”is, ami lényegi különbség abból a szempontból, hogy az alkotás során valaki vagy valakik, valamiből vagy valamikből – és nem a semmiből! – létrehoz(nak) egy újabb/nagyobb/jobb valamit.
Mert hát mi is történik akkor, amikor valaki munkahelyeket „hoz létre”, vagy „alkot”?

A meglévő infrastrukturális hátteret (pl. közművek, szállítási feltételek) és humánerőforrást (pl. szakképzett munkaerő, felsőfokú végzettségű szakemberek) figyelembe véve gazdasági/pénzügyi döntést hoz arról, hogy egy rábízott vagy elnyert adott projekt (vagy nevezzük csak az egyszerűség kedvéért feladat) végrehajtása, lebonyolítása érdekében beruházást hajt végre.

Ha a végéről közelítem meg a – nem definíciónak szánt (!) – meghatározást, tehát a feladathoz hozza létre a munkahelyet és nem fordítva. Ezért tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy a feladatok/projektek (növekvő) száma generál munkahelyet és nem fordítva: nem azért vesznek fel munkavállalókat, hogy később majd erre egy projektet indítsanak. Ez legutóbb a szocialista időkben működött így, ahol pedig más volt az eredeti cél: a hatékonyság és termelékenység helyett a büntetendő munkakerülés megszüntetése - ezért a felvett munkavállalóknak mindenáron találtak (valamilyen) munkát, még ha az egyébként teljesen felesleges is volt. És ha azt is hozzávesszük, hogy a termelés sokszor nem a piacgazdaság, hanem egyfajta központi feladatfelosztás (tervgazdálkodás?) szerint  zajlott, nem is csodálkozhatunk, hogy ennek meg is lett az eredménye: ezek a – sokszor több ezer embert foglalkoztató – vállalatok sorra dőltek be. (Bele sem merek gondolni, hogy milyen kegyelmi helyzetben lennének most pl. azok az élelmiszeripari cégek, akiknek munkavállalói között jelentős számban voltak/vannak mondjuk anyagmozgatással foglalkozó munkatársak...Na, mindegy.)

Szóval projekthez a munkavállalót és nem munkavállalóhoz a projektet, piachoz a terméket, nem a termékhez a piacot – bár ez utóbbi speciális (főleg luxus) termékek esetében még működik is, de itt a termék teremti meg a piacot, ami aztán fenntartja a (sokszor tök felesleges) keresletet.

Abban azonban a nyugati és a hazai értelmezés nagyban eltér egymástól, hogy KI is az, akinek munkahelyet lehet/kell (?) teremtenie/létrehoznia/alkotnia/kialakítania.
Mert munkahelyet Nyugat-Európában legfeljebb gazdasági társaság tud létrehozni, mert ő rendelkezik a megfelelő anyagi és szellemi háttérrel ahhoz, hogy különböző gazdasági alapon megtérülő projekteket indítson, és ehhez beruházást hajtson végre. A helyzet egyébként Magyarországon is ez, csak nálunk a közhiedelem, na meg a – főleg kampányok idején feltörő – demagógia (és lássuk be, sokszor a legalábbis félreérthető központi kommunikáció!) szerint ez az országos és a helyi kormányzat dolga.

Csak hát kérdem én: hogyan?

Ha mondjuk egy városi önkormányzatot veszek, nem látom, hogy honnan lennének forrásai (közpénz? helyi adóbevétel?) egy olyan tisztán piaci alapon működő gazdasági beruházás – pl. akár egy 3 fős gépipari vállalkozás – létrehozására, amelyet alapból ugye nem is indíthat, mert hát a működési területe a közigazgatás. Vagy egyáltalán, hogyan bíznák meg, vagy pályázna egy ilyen jellegű projekt/feladat megvalósítására, mert hát ugye a területe a közigazgatás?! Vagyis nem tud projekthez munkahelyet létrehozni nem a feladatkörébe tartozó területen! (Egyébként a helyi viszonyokra vonatkoztatva, természetesen ugyanez történik: az elmúlt 3 évben kb. 8-10%-os gazdasági bővülést produkáló vállalkozások hozták létre a munkahelyeket – és nem is keveset -, nem az önkormányzat! Megjegyzés: nyilvántartott pápai álláskeresők aránya 4,62% - június)

Egy önkormányzatnak persze vannak eszközei, hogy SEGÍTSE a beruházások megvalósítását (pl. azelőtt az adókedvezmény, ingatlanvásárlási lehetőségek biztosítása a helyi ipari parkban stb.), KÖZREMŰKÖDJÖN a helyi gazdaság fejlesztésében vállalt szerepén keresztül a beruházások helybe történő invitálásában (vagy talán nem túlzás „csábításában”), a gazdasági szereplők számára információk nyújtásában a helyi viszonyokról, a munkaerőpiaci kereslet-kínálat összehangolásában a képzések indíttatásán keresztül, a pályaválasztási tevékenység koordinációjában stb. Vagy végrehajt olyan FELADATKÖRÉBE TARTOZÓ BERUHÁZÁSOKat (Fő-tér rekonstrukció, Esterházy-kastély felújítás, amerikai iskola, Várkertfürdő fejlesztése, Ipari Park közmű- és közlekedés-fejlesztése, kórház-fejlesztés stb.), amelyek közvetett hatásaként új befektetők érkeznek a településre, vagy a meglévők újra és újra helyben hajtanak végre komoly fejlesztéseket és nem költöznek vígan mondjuk Kanton vagy Sencsen környékére.

DE NEM ADHAT KI KÖZPÉNZT VÁLLALKOZÁSI CÉLLAL TÖRTÉNŐ MUNKAHELY-ALAPÍTÁSRA FELADATKÖRÉN KÍVÜL!

Tehát, amikor valaki azt kérdezi, hogy hány munkahelyet „teremtett” az önkormányzat, vagy butaságot kérdez, vagy olcsó kampányszöveget nyom.

Lapozgatva a naptárat október 12-ig, hajlok inkább ez utóbbira!