Egy 100. születésnap margójára

Idős, de bátor, élénk tekintet fúródik az enyémbe a vastag lencsék mögül, mikor kezet fogunk - a bőr pergamenszerű érintése nem sejteti az erős kézfogást… egy fiatalembernek is javára válna. A visszafogott, de határozott elegancia és tartás még ennyi év után is elvitathatatlan tiszteletet, sőt alázatot követel, a mozdulatokban azonban érezhető a jól palástolt bizonytalanság: az érzékszervek, a gesztusok, az alkalom, a pillanat bizonytalansága.

A 100. születésnap csupán keveseknek adatik meg.

Született Amszterdamban, élt Ausztriában és Észak-Magyarországon, lakott kastélyban és bérlakásban, megélt világháborúkat, gazdasági világválságot, 5 államrendszert, volt úri magánnevelő, elemi iskolai, bencés és református gimnáziumi magyar- és franciatanár, tanítóképzős oktató, állami középiskolai nevelőtanár.

Ha valaki életét a tanításnak szenteli, sokféle sorsot lát. Ha még hozzá humánus, igaz és segítségre hajlamos, és soha nem felejti el, hogy honnan jött - életét meghatározza a család és annak szellemi öröksége: segíts a rászorulókon, a bajba jutottakon, a betegeken, a családokon(!) -, nemcsak sokat ad, de sokat is kap…

100 gyertya, 100 ajándék, 100 köszöntés. A tartás kissé oldódik, a mozdulatok lassan visszanyerik méltóságukat, az arcizmok is megenyhülnek, a kézfogás sem a hivatalos már, de a tekintet, az ugyanolyan élénk és bátor… Rögtön megértem: örökre az is marad.