Sajtó

Örök barokk – megkezdődött a Gróf Esterházy Károly Múzeum projektje

Húsz millió forintot - a pályázható összeg maximumát - nyert el a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság a Társadalmi Megújulás Operatív Program vonatkozó pályázati kiírásán az Örök barokk című anyagával, amit a pápai Gróf Esterházy Károly Múzeum valósít meg.

Irodát nyitott Pápán a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Az ajkai irodanyitást követően november 6-tól Pápán is közelebb kerülnek a vállalkozókhoz és az érintettekhez a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szolgáltatásai. A szervezet fontosnak tartja, hogy hatékonyabban, gyorsabban tudjon reagálni a gazdasági szereplők igényeire és helyben nyújtson szolgáltatásokat a vállalkozásoknak és a tanulóknak.

II. Esterházy-bál

Második alkalommal várta a vendégeket Esterházy bál a kastélyban, amely a barokk hagyományőrzés mellett az önfeledt kikapcsolódásnak is ideális színtere volt. A vendégek többsége barokk viseletbe öltözve érkezett a rendezvényre és éjfélig igazi barokk hangulatban telt az est. A budapesti Compani Canario nyitótáncát követően Unger Tamás alpolgármester köszöntötte a bálozókat.

Ismét csatlakozik a város a Bursa Hungarica ösztöndíj rendszerhez – ülésezett a képviselő-testület

Többek között a Bursa Hungarica ösztöndíj rendszerhez való csatlakozásról döntött ma reggeli ülésén Pápa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A régi Városháza épületében tartott tanácskozáson a jelenlévő tizenkét képviselő egyhangúan elfogadta az erről szól határozati javaslatot.

A tatai helyőrségi klub tagjai látogattak Pápára

50 fővel érkezett Pápára a Honvéd Bajtársi Klub tatai csoportja. A nyugállományú katonatisztekből, családtagokból és civilekből álló közösséget a városvezetés is fogadta. Ízelítőt kaptak a városban jelenleg futó beruházásokból, kulturális értékekből és testközelből tapasztalhatták meg azt a kontrasztot, ami a jelenlegi és a felújított régi Városháza között húzódik.

Ismét nagy örömet okoztak a gyerekeknek a motoros betyárok

Újabb 32 kisgyermek arcára csalt önfeledt mosolyt és jókedvet a Bakonyi Betyárok Motoros Baráti Kör. A csapat ugyanis minden évben a Játékfesztivál keretében megrendezett Jótékonysági Motoros Nap alkalmával szervez gyűjtést egy-egy oktatási intézmény számára.

Színes programok, remek hangulat az Erzsébetvárosi Napon

A lakótelepi-városrészi napok sorában az idei utolsót tartották tegnap s ezúttal elsősorban az erzsébetvárosiak örülhettek a változatos programoknak és a kellemes időnek. A városrészen ez volt a negyedik esztendő, hogy ilyen közösségi programra hívták az itt élőket és bizony az idén is bánhatta, aki otthon maradt.

II. Pápai Nagy Sportágválasztó

37 egyesület és 40-nél is több sportág mutatkozott be a nagyközönségnek a második alkalommal megrendezett Nagy Sportágválasztón. Sajnos az időjárás a tavalyi rendezvénnyel ellentétben nem volt kegyes a szervezőkhöz és az egyesületekhez, az eső miatt így a Sportcsarnok küzdőterén kaptak helyet a sportágak.

Oldalak