Gyermekszínjátszók a JMSZK színpadán

A XXIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó Veszprém megyei fordulójának adott otthont a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ (JMSZK) színházépülete kedden délután. A rendezvény keretein belül egy-egy rövid színdarabot mutatott be a résztvevő tíz csoport, a produkciókat pedig szakmai zsűri értékelte és díjazta.
– Városunk már többször helyet adott az országos gyermekszínjátszó találkozó megyei vagy regionális fordulójának, és ezúttal is nagy-nagy örömmel vállaltuk a házigazda szerepét. Pápán köztudottan nagy hagyománya van a gyermek- és a diákszínjátszásnak, amire különösen büszkék vagyunk. Kiváló színházi térrel rendelkezünk, és ennek is köszönhetően mindig szívesen jönnek hozzánk a színjátszó csoportok – nyilatkozta hírportálunknak dr. Baloghné Uracs Marianna, a JMSZK igazgatónője. Hozzáfűzte, remek döntésnek bizonyult, hogy kamarateret alakítottak ki az előadások számára, ugyanis így a szokásosnál is közvetlenebb, barátságosabb atmoszféra, és egészen kiváló hangulat jellemezte a színvonalas találkozót.
Az egészen estig tartó rendezvényt Unger Tamás, Pápa alpolgármestere nyitotta meg, aki beszédében egyebek mellett a drámapedagógia hasznosságát, személyiségfejlesztő hatását hangsúlyozta. Mint mondta, a helyi színházi műhelyek aktív részesei a város életének, aminek felpezsdítéséhez tevékenységükkel rendszeresen hozzájárulnak. A megnyitó gondolatok után elkezdődött az előadások sora. A találkozóra Csótról a Csóti Mix, Berhidáról a Pereszke és a Persze, Magyarpolányból a Galagonya, Noszlopról a No komment, Veszprémből a Széplelkek Társulata, Zircről pedig a Ma, mint Ti elnevezésű csoport nevezett. Pápa városát a Nem Art, a Picit Nem Art, valamint a Weöres Egyes nevű, egyaránt a Weöres Sándor Általános Iskolához kötődő társaság képviselte.
Az Uray Péter koreográfus, rendező és Varjú Nándor drámatanár alkotta zsűri szakmai értékelést adott a látottakról, majd végül kiosztották az arany-, ezüst-, illetve bronzminősítéseket. Aranyminősítésben a három pápai csoport részesült, így ők az országos gyermekszínjátszó találkozó regionális fordulójában folytathatják, ahonnét a végső megmérettetésre is eljuthatnak. A XXIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó Veszprém megyei fordulóját a Magyar Drámapedagógia Társaság, a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI), valamint a JMSZK szervezte, és az NMI kiemelten támogatta.

(Fórum: www.papa-ma.hu)